komédiás

Gyerekkorom szerelme, Naszreddin, na meg az ő szamara...

2012-02-08T18:01:00.000+01:00

Naszreddin Hodzsa, a nagy bölcs , a végtelenül és bájosan humoros, nem ritkán csípősen ironikus mesemondó. Hogy egyáltalán élt-e valaha, vagy sem - ahogy arról egyesek a mai napig is képesek vitatkozni - az bizony, számomra teljesen mindegy, már csak azért is, hiszen én ezt a kérdést, úgy 6-7 éves korom táján már rég eldöntöttem, s amint az tudható, ez a mától igencsak vissza volt. Bár ha alakja, meséi felidéződnek bennem, rögvest megszűnik minden tér- és időhatár..., és lesz ismét ezeregyéjszaka, és Malvin, a szamár, Naszreddin okos szamara, ahogy őt apám akkortájt elnevezte. (Innen az én becenevem is: Malvina). Mert minálunk kérem, a szamár kezdetektől fogva az okosság szinonimája volt (apám meg velem végtelenül elfogult :D) , aminek az ellenkezőjéről azt tartottuk, és tartjuk ma is, hogy az bizony nem más, mint az emberiség egyik otromba világfélreértése, világtorzító önmagyarázkodása.

Kár érte, kár, kár.., ejh' be kár! És ez sem varjúbeszéd!

Pilinszky János: A szerelem sivataga

2012-02-07T12:47:00.006+01:00

Egy híd, egy forró betonút,

üríti zsebeit a nappal,

rendre kirakja mindenét.

Magad vagy a kataton alkonyatban.

Mint gyűrött gödör feneke a táj;

izzó hegek a káprázó homályban.

Alkonyodik. Dermeszt a ragyogás,

vakít a nap. Sosem felejtem, nyár van.

Nyár van és villámló meleg.

Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben,

a szárnyasok, mint égő kerubok

a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.

Emlékszel még? Először volt a szél;

aztán a föld; aztán a ketrec.

Tűz és ganaj. És néhanap

pár szárnycsapás, pár üres reflex.

És szomjuság. Én akkor inni kértem.

Hallom ma is a lázas kortyokat,

és tehetetlen tűröm, mint a kő,

és kioltom a káprázatokat.

Esztendők múlnak, évek, s a remény -

mint szalma közt kidöntött pléhedény.

Rekurzió

2012-02-07T03:17:00.004+01:00

Hajambanyíló virággal,

e tágszűk létben állok,

mintha dőlnék erre,

mintha dőlnék arra

...

pedig csak fraktálok.

/M.C. Escher: Rajzoló kezek/

Hernád-menti disznóság...

2012-02-07T02:20:00.003+01:00

Hát, csak kihúzta belőlem, ott a szomszédban az imént ez a Péter gyerek ezt a kis disznóságot...
Szóval, az úgy volt, hogy anno - lehettem tán 13 éves - éppen a Hernád mellett sétáltattam a disznókat, és volt közöttük egy fekete, göndörszőrű belkandisznó (úgy mint belami). Ö már megismerkedésünk óta valahogy olyan furcsán nézett rám, pedig én kifejezetten imádom a fekete kandisznókat. Szóval a féltucat rózsaszín koca meg én, elkezdtünk hancúrozni. Össze-vissza röhögcséltünk, rohangáltunk, lökdösődtünk, amikor eccer csak ez a kis kan megelégelte mindezt, és elkezdett engem vadul és dühösen egy hatalmas vadgesztenyefa(?) körül kergetni. Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy az egész faluban ő volt az egyedüli harapós disznó. Mondták is nekem a falubeliek, vigyázzak vele, de nem tudhatták, hogy én szeretem a kihívásokat, még disznókban is. Na, miután már alig volt levegőm, annyit futtatott, kergetett, hát, gondoltam egyet, és hirtelenjében irányt változtatva megfordultam. Hoppá, szemközt is találtuk egymást magunkkal. Ő megtorpant, én kivártam. És akkor... esküszöm az élő vadgesztenyefára (?) - ott álltunk alatta -, hogy elkezdett ez a fekete disznó teli szájjal röhögni, egyenesen bele a képembe, még a fogsorát is láthattam. Hát én nevettemben visítva-vinnyogva hörögtem végig az utat hazáig, ez a göndörszőrű kiskan meg, mint kezesbárány (kezesdisznó) caplatott szorosan a bokám mellett végig az úton. Az egész falu tátott szájjal bámulta, ahogy a falujuk félelmetes kandisznajával egy nyamvadt kis harapás nélkül hazaérkeztünk. Azóta is azt mesélik egymásnak, nem tudják, mi a frászkarikán is mulathatott ilyen jól az Erdélyi Gyurinak (tudják, az a pesti zsidó, aki az Elvirát elvette feleségül) a lánya, meg a Mura Barnáék fekete kandisznaja. :D

Na, megtaláltam hozzá a hangot...:)))

2012-02-05T16:56:00.000+01:00

Gyanú

2012-02-04T13:28:00.000+01:00

Az imént rájöttem, hogy teljesen félreértettem a tegnapom..., az valószínűleg a ma lehetett. De az is meglehet, hogy a tegnapom tévesztett el engemet, azaz nem is az enyém volt. Háát, mit mondjak, most kifejezetten gyanakodva nézek a mára.

Word as Image

2012-02-04T04:21:00.003+01:00

http://techline.hu/it/2012/1/21/Photoshop_magusok_az_elet_betukkel_illusztr_4GZJ1G

Mester és Margaríta

2012-01-23T01:54:00.001+01:00

Nemcsak kínos, de ízléstelen, otromba, blikkes...

2012-01-11T11:17:00.001+01:00

Jómagam ugyan nem vagyok sem rokona, sem ismerőse a Schiffer-családnak - Schiffer Anna és Schiffer András családjának -, ezért aztán mégcsak eszembe sem jut a Népszavában nyílt levélben megírni az igencsak lehangoló véleményemet erről a valóban kínos jelenségről: miszerint családtagok egymás között a kommunikációnak ezt a formáját választják. Ez valóban kínos. Kínos, kínos, sőt, több mint kínos, nagyon kínos! És nem pusztán az érintett családtagokra, de az efféle levelezésnek helyet adó Népszava szerkesztőségére, szerkesztőire nézve is az. Ízléstelen, otromba, blikkes..., ahogy az imént is írtam, lehangoló.

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=509306

...mert a kutya sem kutya ember nélkül...

2012-01-03T15:27:00.002+01:00

Gyönyörű dolog történt velem az imént! Az utcán egy kétségbeesetten - hol a farka körül, hol meg csak úgy fel s alá - rohangáló formás kis szőrcsomót láttam meg. Szemmel láthatóan teljesen reményvesztetten keresett valakit szegény, nyilván a gazdáját. Ahogy odahajoltam hozzá , azonnal sikerált neki a lábam közé akadnia, majdnem el is hasaltam miatta a flaszteren, mert a nyakában lógó póráza, az ideges és tanácstalan pörgés-forgásától a bokámra csavarodott.
És akkor..., akkor megtörtént a csoda! A kezemmel a póráza felé nyúltam, ő ezt látva egy szempillantás alatt megnyugodott és leült. Mélyen a szemembe nézett, majd, amikor egy határozott mozdulattal megfogtam, felemeltem a földről a pórázt, ő füleit felcsapva, farkát az égnek mutatva büszke tartással egy kurta vakkantással jelezte: mehetünk! Amiből aztán természetesen nagy rohanás lett, mert ez a kis kutya most azonnal tudni kezdte, merre is van az arra, amerre neki haza kell szaladnia.
Már a Móricz Zsigmond térnél loholtunk, amikor egy idős bácsi hangos kiabálására a kiskuty' ismét rám nézett és úgy megrántotta a pórázt, hogy rögtön tudtam, megérkeztünk.
Én már elég régóta nem sétáltam végig ilyen boldogan a Karinthyn hazafelé. Tudtam, nálam akkor, abban a pillanatban nyilvánvalóan csak ketten voltak, lehettek boldogabbak: az okos kis szőrcsomó, na meg a sírva hálálkodó bácsika ott, a körtér sarkán.

Tudnivalók a tüntetésről - Tüntetés GYIK/FAQ 2012. 01.02. 18:30.-kor az Operánál !

2012-01-02T00:19:00.000+01:00

Brendel Mátyás

Követelések a 2012. január 2-ai tüntetéshez az Operánál.

Azt gondolom, ez a demokratikus ellenzéki minimum, a közös nevező. Úgy vélem, ezekkel a követelésekkel mindegyik demokratikus ellenzéki párt és civil szervezet egyetérthet. És egyetért a tüntetők többsége. De ezt tesztelhetjük: ha egyetértesz ezekkel a követelésekkel, osszd meg juttasd el másokhoz is, mert ezek akkor lesznek a demokratikus ellenzék követelései, ha mindenkihez eljutnak, aki egyetért velük. Most így hirtelen nem áll módomban lefoglalni a Landerer nyomdát.:)

1) A Magyar Alkotmányt és a kétharmados törvényeket állítsák vissza a 2011. áprilisi állapotra!

2) Állítsák vissza a Magyar Köztársaságot, nevében és tartalmában!

3) Állítsák helyre a választható magán-nyugdíjpénztári rendszert, a pénzeket utalják vissza a tulajdonosok számláira!

4) Töröljék el a médiatörvényt és az ahhoz kapcsolódó intézményeket, mint a Hírcentrum! A Médiatanács legyen ismét összpárti, az MTV igazgatóját a dolgozók válasszák meg!

5) Garantálják a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét Simor András mandátumának lejárta után is!

6) Kezdjenek tárgyalásokat az IMF-fel, és az EU-val! Törekedjenek kompromisszumokra, a feltételek vállalható részét fogadják el!

7) Állítsák vissza az Alkotmánybíróság jogait! A kormánypárti bírákat távolítsák el, és töltsék fel a helyüket független jelöltekkel! Bárki fordulhasson ismét az Alkotmánybírósághoz jogszabályok vizsgálatát kezdeményezni!

8) Állítsák helyre az Országos Választási Bizottság függetlenségét független tagok kijelölésével, vagy minden parlamenti párt egyenlő képviseletével! Ezzel biztosítsák több népszavazás lehetőségét!

9) Tiszteljék a hatalmi ágak megosztását! Állítsák vissza a Legfelsőbb Bíróság intézményét és függetlenségét! A legfelsőbb bíró személyére Baka Andrást hívják vissza, vagy válasszanak új, független jelöltet!

10) Orbán Viktor és Matolcsy György mondjon le! Szakértői kormány vegye át Magyarország irányítását a következő választásokig!

11) A választási rendszer és a kampánypénzek elszámolásának reformját dolgozzák ki! Mindegyik parlamenti párt kompromisszumos megoldását követeljük!

12) Az Alkotmány módosítását a jövőben négyötödös többséghez vagy érvényes és eredményes népszavazáshoz kössék!

Lesz még Magyar Köztársaság!

Felhatalmazok bárkit, hogy ezeket a követeléseket nyomtatásban terjessze, illetve a tüntetésen felolvassa. Brendel Mátyás

http://piroslapok.blog.hu/2012/01/01/a_12_pont_mit_kivan_a_demokratikus_ellenzek

Tudnivalók a tüntetésről - Tüntetés GYIK/FAQ

Mikor? 2012. 01.02. 18:30. Hol? ...

készítette: SZOLIDARITÁS

Most aztán jól megjártam, de úgy kell nekem...

2012-01-01T21:23:00.001+01:00

...hisz nem vagyok én kiskutya, hogy próbálkozzam! Mégis megtettem, bepróbálkoztam egy kis tévézéssel! És mit látok, mit igen? A Duna tv klubszobáját.
Na most, az, hogy Schmidt Mária, Borókai Gábor és Betlen János elképesztő sületlenségeket beszélnek össze-vissza a színházról, - konkrétan és általánosságban is -, hogy halvány lilájuk sincs arról, hogy az anti-színház nem azonos a színházellenességgel...stb. (ami még nem volna baj, csak akkor ne beszélnének róla), hogy Dörnerék mellett még, ha amolyan mellkeskenységgel is , de bőszen kiállnak, na, ez még csak-csak, ez még beleférne a róluk már régóta kialakult és önmaguk által igencsak cizellálttá tett képbe.
Na, de hogy a csillogó intellektusú, elképesztően művelt és sokoldalú, mélyen gondolkodó Babarczy Eszter közéjük üljön, és holmi sápadt , vértelen kaucsukbaba-mosollyal végig bólogasszisztálja ezt az egészet..., hát ettől bizony, egészen odalett a mai napom is, pedig azt hittem, már marad csak úgy félig elcseszetten... :(

De szeretem...

2011-12-30T01:26:00.000+01:00

Nikki Yanofsky

2011-12-29T02:53:00.000+01:00

:))))))))

2011-12-29T01:39:00.000+01:00

Állapotjelentés, 2011. decembere, Buda(pest)

2011-12-27T15:51:00.000+01:00

A 216 lakásos budai, két 8 emeletes lakóépületből álló lakásszövetkezet lakói bejelentést tettek a FŐTÁV-nál, hogy márpedig ők fáznak. Amikor a kontroll mérést végző szaki nálam járt, betekintésre elkértem tőle a mérési eredményeket (kifejezetten szívmelengető volt, hogy azonnal oda is adta), melyek közül már csak egy-két lakásé hiányzott. Kiderült, hogy a lakásokban mért hőfok szignifikánsan meghaladta a szerződésben rögzített 22 fokos maximumot, és csak egy-két esetben csökkent a vállalt 20 fokos minimumra.

Szóval fáznak! Nem érdekel, hogy mekkora demagógnak fognak engem ezért kikiabálni, mégis idekaparom: úgy kiállítanám ezeket az embereket csak egy-két órára, oda, a Blaha "ingyen"konyhája előtt várakozók végtelen hosszúságúnak tűnő sorába...

E díszes lakásszövetkezeti társaság pontos címét pedig csak azért nem írom ide, mert tekintettel vagyok a mérést végző főtávos szakira, akinek nem óhajtok semmiféle kellemetlenséget okozni, hiszen ő csak a munkáját végezte.
Az igen nem tisztelt lakótársaknak, de legelőször is a szövetkezet vezetőinek meg - innen IS - üzenem, hogy tetszettek volna nem elszabotálni a házbepucolást, a szigetelést, a fűtéskorszerüsítést, a legalább 40 évenként egyszeri teljes gépészeti felújítást, akárcsak a vízórák felszerelését..., miközben a négyzetméter alapú közös költség több mint 70 százalékát bérként és tiszteletdíjként felveszik... Mindezt persze arra blazírozva, hogy mi már csak kihúzzuk így, ahogy van... valahogy, a többi meg majd fájjon az unokáknak...

Lábtörlő

2011-12-26T14:47:00.000+01:00

Nem tudom miért, de mostanában mintha egyre több időt töltenék a lábtörlőn. Sőt, olykor már el is felejtek belépni az ajtón..., csak törlöm a talpam, csak dörgölöm, és megint törlöm és megint dörgölöm... Aztán valahogy mégis beljebb kerülök. Na végre! Bent sehol egy lábtörlő, ledobhatom a cipőmet...

Karácsony Szenteste az éhségsztrájkolókkal. Az éhezés 15. napja

2011-12-25T15:29:00.000+01:00

from Ádám Csillag on Vimeo.

Lábfej...

2011-12-24T23:00:00.002+01:00

A héten már megint elestem, mit elestem, egyszerűen elzuhantam. Mint a legprofibb padlófényezőgép, úgy dörgöltem végig a 4-es Combino padlózatát... A három királyfik, akik most szerencsére ló nélkül voltak, így kénytelen utaztak a villamoson, és akik talpra állítottak engem, nem akarták elhinni, hogy minden rendben van..., nálam. Ezért aztán én is gondolkodóba estem, hogy tényleg, minden rendben van nálam? Aztán ma délután rádöbbentem, hogy nem igazán: azért esem el ilyen gyakran, mert az utóbbi években, rendre a fejemmel akarok járni, és a lábammal gondolkodni. Pedig valahogy vissza kell állítsam az eredeti szerepleosztást, mert úgy tűnik, a fejem mintha nem lenne elég fürge lábnak, a lábam viszont kifejezetten nehézkesen gondolkodik... :D

Paplan felett az ég...

2011-12-19T15:55:00.000+01:00

Dögrováson vagyok. Így aztán, gondoltam, kifacsarok magamnak egy citromot, hátha még nem tud mindent a tudomány, és talán a pszichém is jobban műxik majd egy kicsivel több c-vitaminnal. Közben magam is jól megfacsarodtam, mert eszembe jutott, hogy most pont úgy érzem magam, mint annak idején kiskócosként (mondd, hol van a mamád..?), amikor már alig vártam az éjszakákat, hogy a macskámmal, a kedvenc Andersenemmel és a dugi elemlámpámmal, na meg a ceruzáimmal együtt bebújhassunk a paplanom alá..., és hát, ott aztán...reggelig, hol sírás, hol meg kacagás...!

Mondhatom, egész gyerekkoromat paplan borította, és soha, egy pillanatig sem voltam macskatárs nélkül alatta. Egy időben a kutyámat is megpróbáltam behurcibálni alája, de az oktondi folyton elugatta magát, s ezzel a titkunkat is. Így aztán maradt neki a terasz! Hát, igen, mert a catusok bizony, tudnak titkot tartani, ezért is imádom őket annyira. Szóval, miközben esmeg a paplan alatt éreztem magam, annyira belefeledkeztem ebbe a paplanfílingbe, hogy a mézet a bögre helyett a citromcsavaró tetejére csurgattam. Ettől aztán magamhoz is tértem, majd körbenéztem, és megállapítottam, a helyzet nem hogy változatlan, hanem a helyzet ennél sokkal, de sokkal rosszabb. Újfent körbenézve ugyanis elkámpicsorodva konstatáltam: jelenleg bizony, se egy kutya, se egy macska körülem, a paplanom meg ott, az ágyneműtartóban.

...most csak egy kicsit vagyok bekattanva...:))))

2011-12-16T14:14:00.003+01:00

...és ráborulva sóhajt a halál, kitömött gerlékkel telt liget dermedten áll...

2011-12-13T07:15:00.000+01:00

Az a helyzet...

2011-12-10T14:20:00.000+01:00

Az a helyzet, hogy én már magamat is sikeresen megosztottam: régen egyértelműen epres voltam, ma meg már egyértelműen málnás IS vagyok. Most viszont muszáj oldanom ezt az elviselhetetlen feszültséget, tehát úgy döntöttem: éljen a ribizli!

PurdéParádé

2011-12-09T21:51:00.001+01:00

Légypapír...

2011-12-08T12:24:00.000+01:00

Nna, beindulni látszik a nagy szétfröccsenés..., felmondanak, lemondanak, szárnyat bontanak, elrepülnek..., mi meg maradhatunk itt, semerresehovában.
Légypapír...

...We need a wisdom, so stop the bullshit...

2011-12-08T00:48:00.003+01:00

Önuralom, avagy barack a fejre...

2011-12-06T12:41:00.001+01:00

Nagy dolog az önuralom. És mily' szerencse, hogy többen vagyok, mert így most örömömben, örömünkben a magam barackot is nyomhat a magam fejére..., azért, hogy tegnap, késő este, ahelyett, hogy úgy jó istenesen kidühöngtem volna minden mérgemet másokon, mindenkit gyorsan lepattintottam magamagunkról. Igen, hiszen sosem volt szokásom, ma sem az, hogy másba, másokba fojtsam a bánatom, urambocsá' , másba, másokba rúgjon az indulatom. Viszont az élet nagy rendező, még ha legtöbbször nem is az ízlésemnek valóan míveli azt , mert hogy olyan sok unalmas részlettel untatja az összes magamat.

Szóval ma hajnalban, ippeg, ahogy a féktelen dühöm és én, így együtt elszenderedtünk , a ház egyik több szempontból is elvetemült lakója nekiállott csempét leverni az ő fürdőjében . Nos, az szinte elképzelhetetlen, ahogy és amilyen sebességgel én vágtázni kezdtem a lépcsőn felfelé, ahogy a belőlem már éppen el/felszállni készülő sűrű düh füsttömegét a nemkedves, mert elvetemült szomszéd képébe fúttam, fúttam, egyre csak fúttam..., szóval kérem, úgy, de úgy, hogy a házban azóta is betonszürke kriptacsend honol. És bár nagy dolog az önuralom, amivel ugye tegnap sikerült is élnem, most viszont mégsem jár nekem a barack, mert még, így délidőtájt se, azért se megyek fel hozzá, és azért se szólok neki, hogy na, szakikám, most már nyugodtan folytathatja! :D

2011-12-05T02:56:00.001+01:00

Macifül...29 ! :D

2011-12-05T02:54:00.000+01:00

Szülinapi emlék...

2011-12-03T17:20:00.000+01:00

H & H

2011-11-23T21:10:00.000+01:00

"...s áldott az, kinek
Vérével úgy vegyült itélete,
Hogy nem merő síp a sors ujja közt,
Oly hangot adni, milyent billeget.
Férfit nekem, ki szenvedélye rabja
Nem lett soha! s én szívem közepén,
Szivem szivében hordom azt, miképp
Most tégedet."

...novemberi filing 2011

2011-11-23T18:45:00.001+01:00

"...mindenki odajött, és nevetve lökdöstek, hogy mondjak valami jó viccet.
De nincs semmi a fejembe, szabadkoztam. De igen, csak gondolkodjam, mondták, és én gondolkodtam, s néhány perc múlva felkiáltottam: Jaj, golyó van a fejemben - mire hangosan kacagott mindenki, kacagva eltemettek a meszesgödörbe."

A pézsember*

2011-11-18T12:56:00.006+01:00

Olvasom, hogy a legkisebb mértékű állami támogatást is élvező filmek végső megvágásának a joga az államé lesz. Az állami olló pedig Andrew Vajna filmipari kormánybiztos kezébe helyeztetik. Nos, aki nem tudná, annak elmondom, arról a csak Magyarországon világhírű pézsemberről* van szó, aki a szemeit az ő feje tetején szok’ hordani, amiért is neki ott, sapka helyett a napszemüvegét muszáj viselnie. Méghozzá éjjel-nappal, kamera előtt és mögött egyaránt, hiszen itt minálunk olyan erős és folyamatos népszerűséges fényesség árad reája, meg feléje, hogy..., na, de nem is magyarázom tovább.

A. V. világhírességéről viszont annyit, hogy nemrégiben, egy rádióbeszélgetésben hallgattam Bíró Yvettefilmesztétát, forgatókönyvírót, a New York-i Newschool professzor emeritus-át, számtalan filmes szakkönyv szerzőjét, több magyar film dramaturgját és forgatókönyv íróját , aki igencsak elcsodálkozott azon,hogy ezt a pézsembert*, mint Amerikából ideérkező hírességetemlegették előtte. Jómaga, nem hogy nem erősítette ezt meg, de egyenesen és mondhatni, csípőből cáfolta. Biztos nem tudta, hogy itt minálunk bizony, komoly procedúrának teszi, teheti ki magát azzal, ha mások világhírével csak úgy laca-facázik.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy A.V. állami főollócsattogtató filmcenzor-kisiparos legújabb megbízatásának nem sok köze van a világhírességhez - annál több a nem-hírességhez - ahogy az egyéb lényegi , bár beismerem, nem mindenki számára fontos jellemzőkhöz sem, mint például a szakmaiság, a tisztesség, a lelkiismeret és a józan belátás..., a többit mindenki hozzáteheti saját maga.

Szóval, az egy dolog, hogy államunk és kormányunk szügyig el van kerényisedve, semjénesedve, na meg hoffmannosodva - hátuk mögött persze a rendszeresen lángoltkolbászfüzérrel a nyakában fotózkodó miniszterelnökkel -, azért én mégiscsak azt mondom, hogy minden esetben kettőn áll a vásár. Csak hát, a fene se gondolta volna, hogy ennyiszer kettőn! Ez azért már ennek a világ-főkolompos országnak is sok, méghozzá túlontúl sok, illetve s egyszersmind és ugyanakkor iszonytatóan, szégyenletesen qrvade, qrvade, qrvade… kevés!

Úgy hogy jó lesz, ha ez az A.V. pézsember* vigyáz azzal az állami ollóval a kezében, mert nem csak áll, ami olló, de mint tudjuk, könnyen meg is szaladhat a komisza, aztán rögvest lesz majd hír is, ha nem is világ, hogy aszongya: így vágunk fel mi, s így vág fel az Andrew Vajna magyarmódra, magyarmódra, magyarmódra, hej !

*pézsember – hát, azt már csak nem írhatom le Andrew Vajnaról, mert egyszerűen nem írható le róla, hogy szép ember lenne! Igaz, az sem, hogy okos.

TISZTA SZÍVVEL

2011-11-15T02:45:00.000+01:00

NINCSENAPÁM, SE ANYÁM,
SE ISTENEM, SE HAZÁM,
SE BÖLCSŐM, SE SZEMFEDŐM,
SE CSÓKOM, SE SZERETŐM.

Harmadnapja nem eszek,
se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom,
húsz esztendőm eladom.

Hogyha nem kell senkinek,
hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök,
ha kell, embert is ölök.

Elfognak és felkötnek,
áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem
gyönyörűszép szívemen.

(J.A.)

Hát, legyenek átkozottak mind!

2011-11-15T00:02:00.000+01:00

Ma elfogadták a legszegényebbek, a megnyomorítottak hajléktalanság miatti bebörtönözhetőségéről szóló törvényt.

Ezek az otrombák úgy hiszik, kisajátíthatják maguknak a Földet, a Napot, a Holdat és a csillagokat is.
Van Lorcának egy verse. Az a címe, A kiszáradt narancsfa dala.

Hát, legyenek átkozottak mind! Mind, akiknek csak egy parányi részük is volt ebben a mocsokságban! És soha, de soha ne mentse meg őket senki és semmi annak a rémes kínjától, hogy így kiszáradtukban önmagukat narancstalan ne lássák!!!

Rúzs

2011-11-14T15:14:00.000+01:00

Azt mondta a Czeizel doki a klubban, hogy a szerelem, mint tompalátás, 3 év után elmúlik, hiszen az udvarlás, a női smink, csak átverés. Hogy mi újság a férfi-sminkkel, arról viszont nem beszélt. Sőt, a frizurákról, de a szakáll-fantáziákról, a bajuszról, a pajeszról, a borostáról sem szólott. Napláne nem említette a ruhaviseletet sem.

Na kérem! XIV. Lajos - a fáma szerint - azt mondta , hogy az állam ő! Hát, én meg most azt mondom: Kedves Doktor Úr! A sminkem márpedig én vagyok! Pontosabban, a sminkem is én vagyok!

Jómagam egyébként imádom a borostát a pasasokon, mégsem dőlök be, na és meg minden borostásnak, amint hogy ők sem szédülnek el/meg minden vöröslő ajaktól. Viszont most, hogy így belegondoltam, azért lehet, hogy a mályvarúzsomat egy időre vérvörösre cserélem. Miért is ne adnék a dokinak egy esélyt! :D

Sławomir Mrożek: Zuhanás közben

2011-11-14T12:05:00.000+01:00

Kezdetben egészen kótyagos voltam, és nem is tudtam, hogy zuhanok. Megzavarodott érzékeim egymásnak ütköztek, mint macskák a zsákban. Nem tudván, hogy zuhanok, nem féltem a zuhanástól. Csak émelyített a zűrzavar. Aztán hozzászoktam. A megszokás unalmat szült. Unalmamban az unalom okát kerestem, és megállapítottam, hogy azért unatkozom, mert hozzászoktam. De mihez szoktam hozzá?
A zűrzavarhoz, természetesen. De mitől van zűrzavar? Rájöttem, hogy saját súlypontom körül forgok, vagyis bukfencezem. Miért? Nem tudom meg, amíg abba nem hagyom a bukfencezést. Végtagjaimmal manőverezve végre sikerült függőleges helyzetbe kerülnöm. Vagyis olyanba, hogy a sziklapárkányokon növő mohák, zuzmók és csenevész bokrok a lábam felől érkezve húztak el mellettem, s a fejem fölött tűntek el. Csak ekkor értettem meg, hogy zuhanok, és elkezdtem félni.
Persze nem annyira magától az eséstől féltem, inkább a követkeményeitől. A zuhanás, noha önmagában ártalmatlan, nem tarthat örökké. De már jó ideje féltem, s a vég nem következett be. Megszoktam hát a félelmet is, legalább annyira, hogy helyzetemet megvizsgálhassam.
Egy fal mentén zuhantam, mindenütt végtelen tér volt. A falból helyenként párkányok és szirtek ugrottak ki. Eszembe jutott, hogy felhasználhatnám a fal kiugróit, megragadnék egy sziklafokot, fát, vagy akár fűcsomót, megkapaszkodnék valamiben, hogy ne zuhanjak tovább. Vizsgálódva néztem lefelé, és vártam az alkalomra. Feltűnt egy borókabokor. Kinyújtottam a kezem, s amikor melléje értem, megragadtam. Nagyot reccsent, és lám, repülök tovább, két kezemben a borókabokor, mintha látogatóba készülnék, ilyen képtelen csokrot szorongatva.
Elengedtem hát, repüljön csak egyedül, ha már nem vehettem hasznát. Talán jobb alkalom is adódik. Amott egy elég nagy fácska, szemre sokkal szilárdabb a borókabokornál. Ismét szétterpesztem ujjaimat, és amint melléje érek, elkapom. Égszakadás, földindulás, megint repülök, de ezúttal álmélkodva veszem észre, hogy négy kezem van, mind a négy markolja görcsösen a letörött ágat. De nem, csak kettő az enyém, a másik kettő egy illetőé, aki - míg én lefelé néztem - észrevétlenül mellém ért odafentről, és ugyanakkor ragadta meg a fácskát, amikor én. Kövérebb lévén, súlyosabb nálam, gyorsabban repült. (Az űrben minden test egyforma sebességgel esik, de úgy látszik, nem az űrben estünk, vagy mit tudom én.) Utolért, és most együtt repülünk, szemtől szembe, bámuljuk egymást közvetlen közelről. Közöttünk az ág, amelyet együttes erővel tartunk. Végül ő levette róla egyik kezét, s udvariasan kalapot emelt.
- X. Y. - mutatkozott be. (A fene jegyzi meg.) Biccentettem, de korántsem öntött el baráti érzés iránta. Miatta zuhanok tovább, mert a fácska kettőnk súlyát nem bírta el. Ha ő nem jön... akkor. Ha magam lehetnék... most. Hiszen most még gyorsabban esem, mint addig, meg a kettőnk súlykülönbsége is terhel. Mégsem engedtem el az ágat, bár így egyszerűen megszabadulhattam volna tőle.
- Maga is zuhan? - érdeklődött együgyűen. Szemlátomást extrovertált, piknikus alkat.
- Ühüm...
- Akkor együtt fogunk zuhanni - örvendezett, mintha bizony lenne rá oka.
Miért ilyen biztos benne? Nem gondol arra, hogy bármikor elengedhetem a fát? De még mindig haboztam. Hátha igaza van, hogy kedélyesebb társaságban zuhanni? Kettesben, sőt talán hármasban, mert az ágon egy kis zöld bogár mászott.
- Kiszakadt - mondtam szemrehányóan. Legalább ne higgye, hogy el vagyok ragadtatva, amiért tovább zuhanhatok, az ő hibájából. Legalább érezze, hogy ő a ludas.
- A fára gondol? - nevetett. - Nem az első és nem is az utolsó. Elkaptam én már egypárat, de mindig így jártam. Rá se rántson.
Rá se rántsak! Mintha a kávéházi asztalnál üldögélnénk! Ostoba ez vagy pimasz?
- Nicsak, oda nézzen!
Szemével és fejével intett, hogy nézzek hátra. Vagy háromszáz méterre tőlünk egy csíptetős, idősebb úr repült lefelé, tisztes egyetemi tanárnak látszott. Egy zergét tartott átölelve, mely vadul rúgkapált, szarvával pedig a levegőt döfködte. Nyilván belekapaszkodott röptében, mint mi a fába, és most együtt zuhannak tovább, de valami esztelen remény visszatartja attól, hogy elengedje kapálózó foglyát.
- Tehát nem vagyunk egyedül?
Válaszul fél kézzel elengedte az ágat, és nagy félkört írt le. Pillantásommal követtem a mozdulatát.
Csak most vettem észre, hogy a tér tele van hulló alakokkal. Eddig annyira elfoglalt a saját sorsom, meg a fal figyelése, hogy nem is néztem oldalt és hátra, az ürességbe.
Néhányan bukfenceztek, mint korábban én is, mások fejjel lefelé zuhantak, vagy fejjel felfelé, ahogyan én most. Voltak olyanok is, akik vízszintes helyzetben estek, mintha láthatatlan heverőn feküdnének. Általában a zuhanás két módját lehetett megkülönböztetni: egyesek kapaszkodtak valamibe, mások lemondtak a kapaszkodásról, és szabadon estek. Az utóbbiak voltak kevesebben.
E kisebbségben akadtak olyanok, akik arszlános eleganciával zuhantak. Látszott, hogy sokat adnak a stílusra. Lábak egymás mellett, kezek könnyedén csípőre téve, büszke fejtartás, hetyke tekintet. Mások meg csak úgy potyogtak, hadonászva, vagy egyszerűen elhagyva magukat, mint laza testrészek halmaza.
Egy fiatalember húzott el mellettünk. Kezében havasi gyopárt tartott. Belekapaszkodott, bár aligha remélte, hogy az megtartja.
- Széplélek - kacsintott rám cinkosan útitársam, amannak pedig odakiáltott: - Ó, de gyönyörű!
Még tapsolni is készült, de észbe kapott. Ő sem akarta elengedni az ágat. Ragaszkodott hozzá, mint a professzor a zergéjéhez.
Koros hölgy szállt el mellettünk, gyökerestül kitépett füveket szorongatott. Nyilván beléjük kapaszkodott valamikor. Valamikor régen, mert a füvek elhervadtak, elszáradtak, de úgy dédelgette őket, mintha friss virágok volnának. Azonkívül mindenféle gallyat, kórót aggatott magára, szatyrában pedig kavicsokat tartott.
- Emlékek - magyarázta útitársam. A hölgynek gavallérosan köszönt.
- Ismeri?
- Nem, de sajnálom.
Abbahagytam a nézelődést, mert viszketett a kezem. A bogár rám mászott az ágról, és sétára indult a kezem fején. Ráfújtam, erre megállt, mozdulatlanná dermedt, és láthatatlan, szőrös lábaival erősen belém kapaszkodott. Úgy tett, mintha nem létezne. Megint le akartam fújni, de útitársam visszatartott.
- Hagyja, mit árt magának!
- Viszket.
Békén hagytam a bogarat. Várt egy ideig, aztán továbbsétált.
Társamat új színben tüntette fel ez a kimondatlan célzás. Tehát mégis tisztában van helyzetünk tragikomikumával - amennyiben a zuhanást helyzetnek nevezhetjük -, nem olyan bárgyú optimista, mint hittem. Komolyan beszélhetek vele.
- Soká tart még? - kezdtem, szintén a célzásnál maradva.
- Honnan tudhatnám? Először meg kellene tennem az egész utat lefelé, aztán meg visszafelé, hogy valamilyen fogalmam legyen róla.
- Visszafelé... Látott már valakit visszajönni?
- Nem láttam.
Ebben a pillanatban erős fájdalmat éreztem derekam táján. Rögtön hátranéztem, és még éppen láthattam a puffadt, kövér, eltorzult arcot és a szitkokat kiabáló, tátott szájat. Meg a távolódó lábat, amely belém rúgott.
- Miért?! - És visszaordítottam, bár a támadó már nem hallhatott.
- Még kérdezi? A zuhanásért.
- De hát nem az én hibám, hogy ő zuhan!
- Persze, hogy nem a magáé, sem az enyém, sem senkié. De ő mindenkin bosszút áll. Az ilyen azt rúgja, aki elébe kerül. És ha nem éri el, akkor legalább leköpi. Nagyon fáj?
- Nagyon.
- Akkor legalább nem viszket. - (Csakugyan, ehhez a fájdalomhoz képest a viszketés semmiség volt.) - Van nálam köhögéscsillapító tabletta, nem kér?
- Hiszen nem köhögök.
- Mindegy, csak az a lényeg, hogy bevegyen valamit. Meglátja, hogy használ.
Bevettem, és valóban használt. Útitársam tapasztalt ember.
Szerencsére nem mindenki viselkedett úgy, mint az a briganti. Az egyik úgy zuhant, mint a többiek, de folyton az óráját nézte, és azt kiabálta:
- Sietek, rohanok!
- Hová siet annyira? - kérdeztem csodálkozva.
- Felfelé!
- Hogyhogy felfelé, hiszen...
- Psszt... - hallgattatott el útitársam. - Hagyja rá.
- Repülök felfelé! Halleluja! - kiáltott amaz, és nyílsebesen zuhant lefelé.
Csak egyszer találkoztam olyannal, akinek a zuhanása irigységet keltett. Azt hiszem, ha én magam is nem potyogtam volna, és meglátom ezeket a zuhanókat, elragadtatásomban rögtön utánuk ugrom. Azért mondom, hogy "utánuk", mert ketten voltak. Nagyon fiatal mind a kettő, összeölelkezve zuhantak, és egymás szemébe néztek. Valószínűleg olyasmit láttak ott, amit rajtuk kívül nem látott senki. Ügyet sem vetettek a környezetükre, talán nem is tudták, hogy zuhannak, de ha tudták is, teljesen közömbös volt nekik.
Társam szintén felfigyelt rájuk, de hallgatott, ahogyan én is, mert valamiféle szégyen és bosszúság vett erőt rajtunk. Kerülni igyekeztünk egymás tekintetét, és haragudtunk egymásra. Én nehezteltem rá, hogy ő az, ő pedig énrám, hogy én vagyok.
De mindez semmi volt ahhoz a kalandhoz képest, amely ezután várt ránk. Éppen nem néztem semerre, mert a bogarat figyeltem, amely ide-oda mászott, végül bal kezem kisujjának hegyére telepedett, ott egy kicsit téblábolt, majd hirtelen széttárta apró szárnyacskáit.
- Oda nézzen! - kiáltottam. - Nem kellene kitépni?
Társam elsápadt, de nem a javaslatom miatt. Másfelé nézett, a lába alá.
- Ott, ott.... - dadogta, s képtelen volt többet kinyögni.
Én is lenéztem, és rögtön megfeledkeztem a bogárról.
Mivel megszoktam, hogy ki-ki magában zuhan, először meg sem értettem, hogy az a sötét, szürkés tömeg emberekből áll. Ők is estek, de hogyan! Zárt gömböt alkottak, az átmérője lehetett vagy egy kilométer, és úgy akaszkodtak össze, hogy egyikük sem fordult arccal kifelé, hanem mindegyikük befelé nézett. Nem látszott egyetlen arc sem, csak kidomborodó hátak és fenekek. Egymásba ékelve, sajtolva, gyömöszölve, szabályos, gömbalakzatot alkottak. Afféle kis bolygót. A gömb erős szagot árasztott.
- Nagyszerű! - kiáltottam, mert lenyűgözött a gigászi látvány.
- Megőrült? Hiszen egyenesen feléjük repülünk. Tenni kell valamit, különben végünk!
- Miért? Messziről szépen fest.
- Messziről, de nem közelről. És egyre közelebb jön!
Csakugyan, a gömb közeledett, felszínének görbéje szemlátomást laposodott, már horizontot alkotott, igaz, még íveset. Már nem is gömböt láttam, csak egy óriási domborulatot, s tompa moraj hallatszott belőle.
- Gombolja ki, gyorsan!
- Mit gomboljak ki?
- A zakóját!
Nem gondolkoztam a különös parancson, hanem követtem példáját. Ő a kabátját gombolta ki, én a zakómat. A kabát szétterült, mint egy ejtőernyő, a zakóm is, de ez nem volt olyan hatásos, mint a nagykabát. Kicsit lelassultunk, de hamarosan megint a régi sebességre gyorsultunk fel.
- Hiába! Ez a nyavalya vonz minket!
Valóban, a gömb tömege, az ismert fizikai törvénynek megfelelően, gravitációs mezőt hozott létre. Már úgy látszott, nincs menekvés, mindenképpen ott kötünk ki a morajló, fortyogó masszán.
Ekkor elfacsarodott az orrom, és hatalmasat tüsszentettem. A tüsszentés úgy hatott, mint a reaktor bekapcsolása az űrhajóra; irányt változtattunk. Függőleges zuhanás helyett oldalra szálltunk, s elrepültünk a bolygó felszíne mentén. Mire az ellenlökés hatása megszűnt, túl voltunk a bolygó periméterén, nem messze tőle, de elég távol ahhoz, hogy amikor ismét felülkerekedett a szabadesés - amely erősebb a bolygótömeg vonzásánál -, biztonságosan elkerülhessük. Elég jól láttam hepehupás, hullámzó felszínét, amely végtagok nélküli hátakból és fenekekből szövődött össze, mivel a gyökerekként mélybe nyúló végtagok nem látszottak. És egyetlen arc sem. Megsüketített a lárma és a zúgás, hőség csapott felénk, a bűz megfosztott érzékeinktől, de hamarosan mindenen túl voltunk. A gömb elmaradt oldalt és felettünk, távolodott, ismét egyre inkább golyóformát öltött.
- Keblemre, pajtás! - kiáltott útitársam, miután kissé magunkhoz tértünk. - Maga aztán legény a talpán. Ha maga nincs... Elgondolni is rémes. De hogyan csinálta?
Hízelgett a bámulata és elismerése, de az átélt kaland engem is megrázott, a veszély megnemesített, és nem akartam idegen tollakkal ékeskedni.
- Nem én, hanem a bogár - vallottam be, az igazsághoz híven.
Valóban a bogár volt; a bogár a kritikus pillanatban kiterjesztette szárnyacskáit, felszállt, és egyenesen az orromba repült, az áldásos tüsszentésre ingerelve. Ő mentett meg bennünket. Nem az enyém az érdem.
- Hol van?
De a bogár már sehol sem volt. Megmentett bennünket, és nyomtalanul eltűnt, ahogy egy hőshöz illik. Isten fizesse meg neki. Mindig megőrizzük hálás emlékezetünkben.
Aztn hosszan megtárgyaltuk a szörnyű kalandot. Kiderült, hogy barátom tud egyet-mást a gömbről.
- Eggyel kezdődik. A legközepén van egy, belékapaszkodik közvetve az összes, közvetlenül az a néhány, aki körülötte zuhan. Ebbe a néhányba csimpaszkodik egy tucat, azokba megint több tucat, őket fogja pár száz, és így tovább, tovább, fölmehet akár milliókra. Elméletileg nincs határ.
- Miért jön létre az ilyen golyó?
- Hát, amikor így összebújnak, befelé fordulva, nem látják, hogy zuhannak. A belsők azért, mert hogyan is láthatnák, a külsők meg azért, mert arccal befelé fordulnak, csak a hátuk domborodik kifelé. Azonkívül olyan melegük van, és annyira összepréselődnek, hogy állandó kábulatban élnek, afféle álomban. Hallotta azt a zümmögést? Attól elbódulnak és megnyugszanak.
Lassan elfeledkeztünk a kalandról (és vele együtt a bogárról is). Folytatódott az egyhangú zuhanás. Különféle alakokkal találkoztunk még. Volt, aki úgy tett, mintha madár volna. Karját lengette és csicsergett, azt állítva, hogy nem zuhan, hanem kedvére röpköd. Egy másik élettelen tárgynak tettette magát. Akadt mindenféle. De nem sorolom fel őket.
Végül a köd zónájába jutottunk. Hideg és nedvesség vett bennünket körül. Alig láttuk egymás arcát, pedig a távolság oly kicsi volt köztünk.
- Ez már... - kezdtem ezúttal én, óvatosan.
- Bizony, alighanem már közel van.
Sűrűsödött a köd. Már csak társam arcának körvonalait láttam.
- Azt hiszem, el kell búcsúznunk.
Most csak két keze beszélt, mert arcának már a körvonala is szertefoszlott. Azon a helyen, ahol az imént volt, szürke üresség támadt, mint egész környezetünk. Még azt is nehéz megmondani, hol volt az a hely.
Négy kéz, kettő az enyém, mellette kettő az övé - az ágon. Csak csuklótól látszanak, mintha levágott kezek volnának. És maga az ág - elhervadt, mint annak az egykor véletlenül látott asszonynak a füvei, aki emlékeit dédelgette. Mikor történhetett?
Két kéz elengedte az ágat, egyik az enyém, másik az övé. Megszorították egymást a térben. Aztán eltűntek valahová. Az ágon még kettő.
Már nincsenek ott. Csak az ág.
Még egy perc.
Egy p...
E...

/Murányi Beatrix fordítása/

So, darling, if you smell Something burning, it's my heart. :D :D :D

2011-11-13T14:19:00.004+01:00

Mazohizmus ide v. oda, én már megint szerelmes lettem...,
most ebbe a zseniális pókba! :D

...mert libának lenni jóóóó! :D

2011-11-13T14:13:00.005+01:00

Schein Gábor–Rofusz Kinga: Irijám és Jonibe

Which side are you on boys? Which side are you on?

2011-11-13T14:10:00.000+01:00

Marad az asszonygyerek, ha játszik!

2011-11-12T01:16:00.002+01:00

Szóval, besokalltam. Méghozzá olyan nagyon, hogy a héten több esetben is elképesztő megrökönyödést és/vagy értetlenkedést sikerült kiváltanom a különböző bevásárlóhelyeken azzal, hogy kellő hangerővel megkértem a pénztár előtti 20 méteres sorban állókat arra, hogy az uszkve 8. hónapban lévő várandós kismamát, illetve a negyed órája jogosan ordító, és még egy fejenállással sem megnyugtatható kisded mellett idegesen toporgó kisapukát, napláne az ikerkocsiban izzadó párhónaposok mamáját , ugyan lennének már szívesek előre engedni.

Az "ilyet még nem láttam, nem hallottam, hova a tökbe is keveredtem" verbális és nem-verbális üzeneteket a hét közepére már teljesen kezdtem megszokni. De hogy a pénztáros rám küldje az ügyeletes nehézsúlyú badigárt, arra azért nem számítottam. A dolognak azonban mégis adódott egy szépsége. Az, hogy a leginkább megrökönyödők, a leginkább értetlenkedők keltek a legvehemensebben a védelmemre. Egyikük ki is mondta, hogy ő bizony, máskor is szívesen előre engedi majd azokat, akiket előre illik engedni. Azaz, igen gyorsan meggyőzték a felfuvalkodott badigárt alakító hústornyot arról, hogy semmi olyasmit nem követtem el, amiből efféle plázabelbiztonsági ügyet kéne bírni kreálni.

Szóval, ez a hét egészen mesebelire sikeredett. És még nincs is vége, még két teljes nap hátra van belőle! Bár azt hiszem, a következő napokban csupán azért nem megyek le vásárolni, hogy e heti mesét tovább írhassam. Egyébként is, hepiendből repetáért jelentkezni, ...hát, hogy nézne már az ki...? :D

Ünnep van! Ünnep van! Mish-ünnepünk van! Hurrrá...!!!!!

2011-10-26T11:55:00.003+02:00

Antiszemitizmus-só az ATV-ben...

2011-10-10T12:03:00.006+02:00

Antiszemitizmusról szeretett volna Havas Henrik a Tabuban szólani. Ehelyett az antiszemitizmussal kapcsolatosan egy felháborítóan és/mert elborzasztóan ócska, blikkesbulváros-hajdúpéteres rettenetet sikerált neki az ATV orcájára kipakolni.

Ahogy elnéztem a meghívottakat, határozottan úgy tűnt, nem csak én szégyelltem magam. Remélem, emiatt az ATV-nek is lesül a képernyőjéről a bőr!

http://atv.hu/videotar/20111010_tabu_1_resz_2011_10_09

http://atv.hu/videotar/20111010_tabu_2_resz_2011_10_09

Mon cœur s'ouvre à ta voix... - véééégemvaaaan, belehalok a gyönyörűségébe...!

2011-10-06T11:41:00.000+02:00

&lt;p&gt;&amp;amp;amp;amp;lt;p&amp;amp;amp;amp;gt;&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;lt;br&amp;amp;amp;amp;amp;amp;amp;gt;V&amp;amp;amp;amp;lt;/p&amp;amp;amp;amp;gt;&lt;/p&gt;

Spiró György Andrzej Wajda Menyegzőjéről... - Nyitott Műhely

2011-10-05T21:39:00.000+02:00

Tóth Ildikó és László Zsolt - tőlem ővék az Oscar !

2011-10-02T00:48:00.008+02:00

Álomcetli...

2011-09-30T13:43:00.003+02:00

Kérem szépen, van nekem egy képességem. Mégpedig az, hogy a sötétben is tudok írni. Ezért aztán az ágyam mellett, a földön - mert én kérem, ottan alszom már vagy 30 éve -, mindig ott hever egy penna és egy pár üres papírcetli, hogy amit álmodom, azonnal le is jegyezhessem. Azt viszont ne tessenek kérdezni tőlem, hogy álmomban vagy ébrenemben írom e tele ezeket cetliket, mert az már mindkét módon megtörtént velem. Szóval reggelente nem mindig emlékezem rá, hogy az éjjel megint skribáltam valamit a cetlijeimre.
Ma reggel ismét több ilyen teleírt lapocskát találtam magam mellett, a következő rákaparásokkal:

Kárpittal borított fal. Neki dől, majd magához húz, egész lassan az arcomba hajol, szemüvege kettőnk leheletétől párás..., "Rögtön megláttalak a repülőtéren, és tudtam, te vagy az" - suttogja..., reszkető ölelés, finom, érzékeny ajkak, csók!

Újra a repülőtéren. Fehér ingben, acélkék kötött pulóverben - amolyan potentáltnak tűnő férfifigura valami emelvényen áll, mosolyogva átnyújt nekem egy CD-t. " Megfigyelési anyag, hallgassa, nézze meg, egészen meg fog változni az élete!"- mondja.

Nagyhangú, harsány társaság, egymás hegyén hátán, hosszú fehér autóban, éjszakai kocsikázás...
Kezemben szorongatom a CD-t, ...hatalmas ligeti fák, lopakodó fegyveresek, közöttük bóklászom, mindenfelé hangos fegyverropogás...;

Vizes, nyirkos fapadok, egyiken végigfekszem, körülöttem minden sötét. Mégsem félek. Ő megint megjelenik, szemüvege alig látszik a kalapja alól. "Hol voltál?"- kérdezem. "Nem leszek a szeretőd." - válaszolja. "Tudom"- mondom rezignált nyugalommal.

Megvan...

2011-09-29T12:04:00.001+02:00

... végre rájöttem, hol is csesződött el ez az egész! Ott és akkor, amikor a temperamentumom és a kötött munkaidőtől való irtózásom nem ment kellőképpen apám idegeire, így nem erősödhetett fel benne kellőképpen a motivációs erő ahhoz, hogy engemet ripsz-ropsz fölpakoljon, és fizetés nélküli attasénak a hágai francia követségre küldjön. :D

Na, kábééé, valahogy így...:D

2011-09-26T12:38:00.008+02:00

... maga már el se köszön tőlem?

Hétvégi társaságban mesélik, hogy manapság egyre többen élnek szerelmes levelek írásából. Páran idéznek is egy-két efféle bértollnok irományából. Mind szörnyűségesen ócska, rettenetesen ványatag! Javaslat érkezik, írjunk jobbakat! Kerül is hozzá alapszituáció: szerelmespár hétvégi házban hétvégél. A nőnek közbevetőleg el kell fuvaroznia a gyerekét a nagyitól az elvált nagypapihoz, hogy a közös hétvége kettejük között maradhasson. A férfi, aki orvos, a hétvégi lakban vár az asszonyra. De váratlanul ügyeletbe hívják. Siettében elfelejt üzenetet hagyni a nőnek. A nő visszaér, se egy sms, se egy e-mail, sehol egy árvarongyos papírfecni! Később rövid üzenet érkezik a kütyüre: behívtak! A nő lefekvés előtt levélírásba kezd...:

Most értem vissza, és látom, hogy maga mégcsak el sem köszönt tőlem..., ezért hát, bánatomban kicsit elkanyarodtam...hihihi, be is ittam, hihihii, és most lefekvés előtt Juan Diego Florezt nézem és hallgatom ( bár lehetne Jonas Kaufmann is, sőt!) , ahogy énekli a Granada-t, és ha nem hinném el, hogy magába most fülig szerelemes vagyok, akkor is kurvamód szerelmes lennék. Mert kérem, engem azonnal elönt a szerelem, ha egy pasas (vagy több) így énekel, és ráadásul ennyire odabújnivaló pofázmánya is van hozzá... Aztán, miközben már folyik az én könnyem az arcomon, a szívem meg hétrét csavarodik, magára gondolok, hogy maga most ott áll a vártán, és mennyi mindent tart a hátán ( na püff neki, ez még rímel is :D) , de nem akarom elviccelni, hiszen olyan nagy szerelmet érzek most maga iránt, mert azt tartom, hogy maga a maga módján talán gyönyörűbben énekel még Diego Floreznél és Jonas Kaufmannál is..., hiszen az, amit ott éppen csinál , az legalább akkora gyönyörűsége és csodája a világnak, mint amit Florezék varázsolnak a deszkákon... És amikor még mindennek dacára, tegnap este a helyi kiskocsmában azt merte mondani a társaságnak: drágáim, minek annyit orvoshoz járni, hát, attól aztán végképp megfeküdtem, mert a szakbarbárságnak a nyoma se lelhető fel magában, drágám, hiába is gúnyolódom olykor, én ótvardög olyan csúful magával..., mert manapság szinte csak olyan elhülyült és elvakult szakikkal van tele a világ, akik nem látnak ki a saját szakmájuk, az ő elhivatottságuk mögül..., de maga más..., és ez a másság nekem bizony, több is, mint teccik..., hiszen ez valamiféle alap , ami nélkül nincs, mert nem lehet meg egy valamirevaló ember sem.

Na, tessék, lássa, lássa, milyen vagyok, mikor kicsit spicces vagyok! ( Ez már megint rímel, pedig esküszöm nem szándékos.) Azt viszont csak maga láthatja onnan kívülről, hogy vajon másként mutatnak-e a karaktereim most, mint annak előtte. Na, de még jó, hogy nem ittam többet, mert akkor még a szemüvegét és a hajat a fejéről is leudvarolnám. De ettől még haragszom ám magára, mert nem köszönt el tőlem, bacha meg!

Na, csolk, de ne bízza el magát, mire virrad, tán kialszom az egészet s lehet, még magát is!

U.i.:

És ha maga most képes picinyt is egy húron pendülni velem, hát imígyen válaszol erre az én fenti nyávogásomra:

Na, idefigyeljen drágám! Ha magának nem elég, hogy maga miatt, mint a mezítelenre pikkelytelenített hal, vergődöm az nagy szerelemnek az végtelen partján, tengermély szenvedéllyel a szívemben, de még az úszóhólyagomban is..., hát, akkor, bár belehalok, de elengedem magát, mert a többnél többre már eccerűen képtelen vagyok, és ha a maga tüzes parazsa ettől az én mélyen lobogó öröktűzemtől nem lobban a pokoltól az égig, meg onnan vissza, akkor én már csak átlényegülve , még maga által is érinthetetlenül lebeghetek a mindenségben, hogy legalább abba belefoglalva mégiscsak a magamba ölelhessem azt a fergeteges magával ragadó mindenvalóját magának!

Na, kábééé, valahogy így…:D

Cselló...

2011-09-18T14:36:00.004+02:00

Szőke Sándor: Turay Balázs fotói elé…

2011-09-18T10:13:00.000+02:00

Ma tiz éve hangzott el Karlheinz Stockhausen botrányt keltő mondata 9/11 lángoló duplatornyai kapcsán:

“ Ime, a valaha készült legnagyobb műtárgy”…

Az összes, tragédiát megörökitő, feldolgozó, szublimáló vagy nyerssé hántoló műalkotás belső ellentmondásaira, etikai, esztétikai helyzetének problémáira utalt – persze sokkoló módon. A kijelentés maga is egy műalkotás része: a tóba dobott kő, ami nélkül a vizkarika nem tudna tovagyűrűzni, táguló, koncentrikus köreivel.

Igen – a szörnyűség esztétikája a kollektiv tudatalattiról közöl információt És persze – a kollektiv tudatról is, szerencsés esetben. Bár nem feltétlenül vonzó dolgokat. Ugyanakkor – a művészről is. Elkerülhetetlenül.

A fotó - és persze elsősorban a portré de a személyi intimitást környékező enteriőr, tájkép ugyanúgy - – az interperszonális távolságról szól. Ahogyan a távolságot állitjuk a fényképezőgépen - úgy állitja be tudatosan/tudattalanul a fotós a “lélekközi távot” : ez lenne a “nem túl közel menni – nem túl távol maradni” tudománya.

A cigánygyilkosság-sorozat túlélőiről– mint oly sok más, drámai esemény szereplőiről –készültek más fotók. Nem feltétlenül művészi igénnyel. És ebből következően általában nem éppen a fennt-emlitett távolság pontos, ösztönös kalibrálásával…Az “Orientalisták” (abban az értelemben, ahogyan Edward Said használja e kifejezést) önmagukat fotózzák e képeken – akár rajta vannak, akár nem: jelenlétük beszámolója a fotó. Náluk a szegény bennszülött helyettesiti az épp hogy lecserélt korábbi oroszlánt, egy átnyujtott ajándék pedig az egykori puskát: az elejtett vad feletti büszke vadász, kezében diszes fegyverével az igazi téma. Ezek a nem is olyannyira rejtett ritualitások visszavezetnének bennünket a barlangrajzok világába, a művészi ábrázolás geneológiájához. De ami akkor a vadászatról mint eseményről leszakadt - az a művészet maga volt, az elemi “megragadás” “leterités” esztétikaivá válásának csodája. Az első szublimálás, talán- Ez ma a pseudo-dokumentaristák nagy részénél siralmas giccs, a tetszelgő Nárciszok öndokumentációja,…A szublimáció ellenkezője: a fotó igazi tárgya elsikkad – és csak a motiváció didaktikája ünnepli önmagát…

Balázs képei viszont nem Turay Balázsról szólnak. Van tárgyuk, erős tárgyuk.

És történetük. Kondenzált képek. Nem csak abban az értelemben, hogy van mögöttesük: ez nem emelné ki őket a tisztességes dokumentum-fotók közül nagyon. De valami mégis kiemeli: megpróbálom értelmezni mi lehet ennek a tömöritésnek, ezen sűritésnek a háttere.

Ami azonnal érződik: ott van ezeken a képeken komplementereik szellemképe : a sok-sok soha el nem készitett ős-, és testvér-fotók sora. Egymás alatt, egymásra nem-exponálva. Látszanak azok az órák, amit Balázs ezekkel az emberekkel töltött, géppel a nyakában – de nem célraemelve azt. A jelenlét győzelme a voyeurizmus felett.

(Azaz: a Stockhausen-I kijelentés egyik rejtett kérdésére a világos válasz: fontos a műalkotás - persze. Fontos a kép - bizony. De – se nem gyujtunk érte tornyot, se nem halasszuk el a tűzoltást, sem a menekülők könnyeinek letörlését. Akkor fotózunk – amikor lehet – és talán ha jobban megnézem ezeket a képeket: amikor: kell.)

És persze: ott van a világos hovatartozás: a gyász,, a fel-nem-tehető kérdések csendjének megosztása, tisztelete. Ezek a végtelenitett arcok, ezek - a megváltozhatatlan múlt sötét, kidőlt erdejébe vezető – rom-tájak, táj-romok: itéletek.

A képek áldozatokról szólnak. Közvetlen, vagy épp-hogy közvetett áldozatokról: a rasszista sorozat-gyilkosság mögötti felperzselt tájakról: belsőkről és külsőkről.

Nem csak egy arc, egy házfal néz vissza rank: a bűntény is, az abban bujkáló dráma, és legvégül: az érzelmi konklúzió: a tragédia. Egy ország tragédiája.

Fogadjuk ezeket a képeket azzal a prediszpozicióval, amivel Turay Balázs készitette őket. Azaz: méltósággal - és szeretettel.

/ Elhangzott a kiállítás megnyitóján 2011.szeptember 17-én 19.00 órakor, a Nemzeti Színházban./

***

Hidegvérrel - Turay Balázs fotókiállítása a romagyilkosságok túlélőiről és áldozatairól.

Megtekinthető: szeptember 17 - november 13.

A kiállítás november közepétől a FUGA Budapesti Építészeti Központban lesz látható, ahol az anyag kiegészül további képekkel, és kísérőszövegekkel. Terveim szerint beszélgetéseket és tárlatvezetéseket is szervezünk majd.

http://www.turay.hu/html/stories.php?id=242710549384356

...

2011-09-13T14:39:00.000+02:00

..."í"-ket, "á"-kat reszel a légbe szamárordítása, s csüng a gond ölébe tőle minden kecskefej...

Pardonnez-moi Mesterem!

2011-09-12T14:36:00.000+02:00

..mert ez itt, nem játszhatja a szerelmest, hogy eltöltse e csevegő időt - s bár nem döntése az, hogy gazember lesz, csupán ennyi adatott -, így csel, ha van is, hát, logikátlan s szőttelen, ám cseppet sem veszélytelen!

A klubban...

2011-09-11T14:35:00.000+02:00

...arról mesélnek az emberek, hogy szeptember 11-e drámájának napjára - a tragédia mellett - milyen egyéb történésekre emlékeznek még.

Egy középkorú hölgy, szinte elismerésre váró büszkeséggel, könnyed, mosolygós hangon emlékezik.

Az ominózus időpontban, ő és a párja éppen szokásos éves pihenőjüket élvezték a Balatonon. Így aztán, amikor egészen véletlenül hírét vették a támadásnak, még inkább kerülni kezdtek mindenfélefajta információs és hírforrást. De hát, érthető is, hiszen az éves pihenés mégiscsak attól az, hogy a legtöbbek számára többnyire egy évben csak egyszer adódik rá mód és lehetőség. Ezért nincs az a világtragédia, amitől is ők engednék hagyni megzavartatni a kettejük, kizárólag egymásra és egymásnak szánt rendes évi odafordulási idejét. Aktuálisan ezen még az a tény sem változtatott, hogy nevelt lányuk a tragikus események idején éppen az ottani Nemzeti Gárda tagjaként dolgozott. Majd ha hazatérnek, utólag mindent megtudhatnak. Végül is, az ember úgysem maradhat le semmiről sem!

Hát, ez cuki! - mondom minderre én, és nem azért, mert ezt az emlékező órát egyébként a klub Cukormáz című műsorának stábja hozta össze.

Rongyolódás...

2011-09-01T11:57:00.002+02:00

Ma reggel, felkelés után, amint befordultam a konyhámba, hogy hozzáfogjak a szokásos neszkávérittyentéshez , valahogy olyan hülyén kezdtem érezni magam a rongyomban. Kis teszetosza szédelgés után rájöttem, hogy a vízforraló már vagy két éve ugyanazon a helyen áll, éppen átellenben a mosogatóval. Namármost , mivel ez utóbbit nem igazán rángathatom még időnként sem ide-oda, de még csak errébb-arrább sem, így világossá lett előttem, a helyzet rémes, a helyzet egyenesen elkeserítő! Hiszen én két éve minden reggel pünkt ugyanazt a vonalat súrolom végig az én kis 36-os talpacskáimmal. Dögunalom, dögunalom, dögunalom!

Döntöttem! Viszont ahhoz, hogy a vízforralómat átpakolhassam egy üdítően friss és új helyre, ahhoz bizony, villanyszerelő mesterember szükségeltetik, hogy ő meg a konnektort szíveskedne áthelyezni nekem az én vízforralóm közelébe. Na, de akkor meg a konyhapultomat is át kéne tolnom a szemközti oldalra, ami viszont már túlfutna a konyhaablakomon, méghozzá kifelé, az utca felé..

Na, egy szó mint száz, nagy igazság van abban, hogy huzamosabb ideig egy helyen lakni bizony, kifejezetten ártalmas. Viszem is be a kávémat, oszt azonnal klikkelek a napi ingatlankínálatra, hogy a vízforralóm új helyre kerülhessen, hogy aztán én is jól érezhessem magam a rongyomban, de legfőképpen azért, hogy végre teremtsek magamnak némi távlatot ebben a büdösillatos életben...

Az énpapám

2011-08-25T13:51:00.000+02:00

Az énpapám ( így egybeírva!) bizony, nagy bohóc volt. Tán' tőle kaptam én is a pirosat az orrom hegyire. Szóval, történt egy napon, hogy az énpapám egy rémes, amolyan brundaféle kabáttal állított haza. Nálam éppen baráti társaság vigadott. Egyszer csak látjuk, hogy az énpapám a konyha kellős közepén, kitárt karokkal visszafogott pörgésbe-forgásba kezd , miközben azt kiabálja "nalányokfijúk milyen ez?" A társaság először csak bénult rettenettel szemlélődött, majd, miután én, a papámlánya (így egybeírva!) egészen a földig rogytam a röhögéstől, na, akkor elemi erővel kitört az össznépi sírvaröhögés is. Az énpapám meg mindeközben, mint kirakati próbababa csak forgott tovább az ő rettenetesen ocsmány kabátjában, és csillogó szemmel, fülig érő szájjal, de némán röhögött magán velünk együtt.

Megvan !

2011-08-21T21:17:00.000+02:00

Megvan, megvan, megvan! Ugyan soha nem akartam más lenni,mint, ami vagyok, így aztán a kérdéssel sem tudtam soha mit kezdeni, hogy "mi lennél, ha újra születhetnél?", most mégis azt mondom: Zenebohóc! Zenebohóc lennék, zenebohóc! És nem csak azért, mert ebből a bohóc az már meg is van! :D

Egy csodás keddi délután...

2011-08-17T16:01:00.000+02:00

...jó napunk volt...

2011-08-14T00:41:00.003+02:00

Az imént Ida eszembe juttatta, amikor régen a szomszéd vasárnap esténként átjött hozzánk , és mondta apámnak: Erdélyi elvtárs, jó napunk volt, én felástam a kertet, kétszer szét-és összeszereltem a Skodát..., kikalapáltam a behorpadt sütőnket, na, és maga, maga mit végzett? Apám halkan és kimérten válaszolta: egész nap mattkerestem, majd leléptem három "Szpaszkij-Fischer"-t, aztán az összeset megcsináltam fejből, és képzelje, sakkvakság nélkül sikerült....:D

Lehet, hogy minden mégiscsak másképpen van?

2011-08-13T11:37:00.002+02:00

Kész röhej, de picilánykoromban fizikus (is) akartam lenni, és hát, annak is sikerrel melléültem, mint majd' az összes többinek. Csak azért majd', mert meggyőződésem, hogy, ami az ember egykoron lenni vágyott, abból azért idővel valami igencsak az ő elidegeníthetetlen részévé válik . Már ha nem éppen fordítva!

Na szóval, azt mondják az okosok, hogy a hix bozon olyan energiatartományba esik, ahol az idén még biztosan nem találják meg. És a huncutra azért olyan nehéz rátalálni, mert nincsen a bomlására jellegzetesen domináló folyamat. Viszont a részecskegyorsítóból (CERN) folyamatosan olyan irdatlan mennyiségű információ születik, hogy ha a mostani adatmennyiséget kiírnák mondjuk cédékre, az kb. 20 km hosszú távot tenne ki. De azt is mondják az okosok, hogy, ha nincs meg a hix bozon, az tkp. nem jelent semmit. Viszont, ha a nem-létezését egyszer bebizonyítják, akkor az a modern fizika halála lesz, akkor a modern fizikának annyi. Na, most én próbálok ebbe belegondolni, és komolyan nagyon izgulok!

Lehet, hogy minden mégiscsak másképpen van?

... és Hegedűs János...

2011-08-05T11:19:00.005+02:00

...és még egy pár csodás fotó Hegedűs Jánostól...

2011-08-05T11:16:00.002+02:00

A fotók itt láthatóak.

Mici és/vagy Schillerúr...

2011-08-05T04:00:00.001+02:00

Ha nekem ebben a zéletben egyszer még lesz egy lánycatusom, hát, én őt Micinek fogom elnevezni. Hivatalosan, Erdélyi Micinek. Ha viszont pasicatus kerülne mellém, akkor ő meg lesz a Schiller Frici , akit szigorúan csak a vezetéknevén fogok szólítani. Egyszerűen így: Schillerúr!

/ A zseniális fotót Hegedűs János jegyzi. /

MACIFÜL - 2011. július 31.

2011-07-31T00:13:00.001+02:00

Szigethy Márton felvételei alapján.

Szofi - Szociológiai Figyelő

2011-07-30T12:19:00.008+02:00

Kár érte, nagy kár, ...hogy csak 1999-ig tartott, nagyon jó kis oldal..., remek írásokkal...

...mert nekem az is elég, hogy létezel...

2011-07-17T17:43:00.000+02:00

Vivien Beaufumé festményeAz olyan jó, amikor az ember érzi, tudja, hogy szerelmes, és mégsem gyötri sem a csimpaszkodási vágy, sem semmiféle ágybazuhanási kényszer, mert neki az is elég, hogy a másik létezik, hiszen az ő puszta létezése az, ami ébren tartja benne a szerelmet. És különben is! Hogy a fenébe tudnék én most egyszerre annyifelé szaladni! :D

Most erre itt ordítja mögöttem a háverom, aki éppen szereli a villanyt, hogy "te vastag idealista"! Na, én meg visszaordítom neki: nem, a listát nem adom! :D

Kovács Ilona nagyszerű beszélgetése a francia libertinusokról.

2011-07-16T19:57:00.000+02:00

XXX - A Tilos Rádió szexműsora - 20110715 by bodobalazs

VÁLASZTUNK? *

2011-07-15T13:33:00.002+02:00

Vajon kik és mi közül, vajon kik és mi között ? Miféle modell a nyerő a 21. század Magyarországán? Vérpatakból Érpatak, csak egy "V" elhagyásának kérdése volna? Vajon a rend a lelke mindennek vagy maga, az ember az?

Vajon miféle "Rizikó van Patán" ? És mit mutat/hat meg nekünk az Érpataki modell és a Harlem Children's Zone összevetése?

http://index.hu/belfold/2011/07/15/riziko_van_patan/

http://szimplacsoport.blog.hu/2011/06/02/erpataki_modell_vs_harlem_children_zone

* 2011. július 18-án, vasárnap, Gyöngyöspatán polgármestert választanak.

Kokik idején...

2011-07-12T11:56:00.002+02:00

Úgy látszik ez a kokik ideje! Most én is kaptam egy jókorát belőlük, szédülök is tőle rendesen:
olvasom, hogy az LMP az orbáni uralom megdöntése érdekében a Jobbikkal is képes lenne összeállni. Basszus, nem elég ez a kurva meleg, még efféle kokikat is idenyomnak nekem az izzadt frufrumra..., kapkodok is hevesen a levegő után...

Szóval, elég nyilvánvaló, hogy mi kérem, még igencsak benne dagonyázunk annak a rémes 20. századnak az kellős közepiben! Még hogy összebútorozni a Jobbikkal!

Soha! Soha! Soha!

Nem is értem ezt az ócska, viaszos álságosságot: ha mindenféle nácikkal összeállunk, akkor mégis mi a jófranc bajunk van Orbánnal, na meg az ő koalíciós holdudvarával? Mert hogy a Fidesz ugye, az mégsem a mérsékelt jobboldal - olyan ebben az országban, egyelőre nincs, de legalábbis nem-van, és ez azért eléggé világosan látszik. Gondoljunk csak Orbán kebelbarátjára, Bayer úrra, és kedvenc rendőrminiszterére, Pintér úrra! De ha tágítjuk a kört, hát rögvest a pokol fenekére is juthatunk. Tudom, nagy illetlenség tulajdonnevekkel viccelődni, gúnyolódni, most ezt mégis elnézem magamnak, mert amit (többek között) Pokol úr képes magából kiengedni, az azért mégiscsak minimum nevetségessé tesz mindenféle arra való finomkodó reagálást.

Szóval, most itt ülök, és csak nézek magam elé bután, értetlenül. Mondjátok, ti mégis mit gondoltok minderről?

Bizony mondom..., Stefi...

2011-07-09T15:42:00.005+02:00

...egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer nekem egy nénikém, Stefi. A Kertész utca egyik lakásának lakószobájában létező óriásfotelban lakott, ahol éjjel-nappal szüntelen csak gondolkodott, olvasott, aztán fordítva, na meg olykor a kettőt együtt és egyszerre is.

Mindeközben kedvenc időtöltése volt az is, hogy nemmindegymilyenújságokból kisebb-nagyobb fecniket szaggatott magának, majd miután egyenként és jól kiolvasta őket, szintén kisebb-nagyobb értékeit beléjük csomagolva-gyűrve , tenyerével helyre kis galacsinokat formázott belőlük. Ezeket aztán sorra a szoba egyik sarkába hajigálta, ahol egy idő után hatalmas mesés galacsinhegy nőtt belőlük - na, nem az égig, de - a plafonig.

A buli persze abban volt, hogy nem mindegyik papírgalacsinban rejtőzött valami, sőt, többségük csak üresen gömbölyödött, szaporodott egyre feljebb, a plafon felé, így véve el - Stefi néném szándéka szerint - mindenfélefajta rafinált betörő vidám rablókedvét...

Namármost, az hatalmas magábaölelő fotel mellett, a plafon alatt uszkve 20 centivel - természetesen lejtésben Stefi fotellakása felé - egy kifeszített fémzsinór húzódott, aminek felső, magas szakaszán lógott Stefi ruhatára: a csipkétlen bugyogójától egészen a selyem télikabátjáig. Az összes többi szabadon e kettő közé képzelhető! E zsinórhoz pedig tartozott egy jókora kampós végű bot is, amivel a nénikém időnként, illetve szükség szerint megrántotta azt, és ekkor az egész cugehőr megindult... az alsó szakasz felé, egyenest a fotel mellé, ahonnan már csak egy karnyújtás..., és hopp, azonmód lehetett is beléjük burkolózni... Hogy hogyan s miként küldte őket vissza a zsinórruhatár felső szakaszára, arra már nem emlékszem, de hogy megoldotta, az nem kérdés...

Azt viszont sose feledem, hogy Stefi néném halála után, az ő menyének több hónapos munkájába került, mire végig nyitogatta-bontogatta az összes újságpapírgalacsint, hogy meglelje a vélt, és mint kiderült, valós örökséget. Viszont az ostobája egyetlenegy kibontott galacsinpapírt sem olvasott el, pedig Stefi néném igazi öröksége, bizony mondom, abban volt...

http://mindentaszemnek.blog.hu/2011/07/05/ruhasszekreny_lustaknak

Naná, hogy a tevék...

2011-06-29T15:50:00.000+02:00

Úgy látom, az nem kérdés, hogy ki itt a hibás! Naná, hogy a tevék! Basszus, basszus, basszus...!

Nem ám a gépkocsik károsanyag-kibocsátásának korlátozásával, ad absurdum egyenesen az autók számának csökkentésével próbálkoznak ezek az elvetemült és agyament gazemberek.., nem, nem és nem! Az ugyanis olyan macerás, azzal annyi babramunka van, viszont semmi gyilok-és vérélvezet!

Remélhetőleg Semjénúr, a kormányzati antipapagénó nem olvassa ezt a posztocskát, mert félő, rögvest nekiveselkedik - holmi magyar-ausztrál testvéri kapcsolatokra hivatkozva - a Testvérmegsegítő Nemzeti Tevekilövő Csapat gründolásának.

Én viszont azt hiszem, most azonnal hozzálátok a csomagoláshoz, és megyek Ausztráliába. Természetesen tevének! És nem pusztán azért, mert már most is tovább bírom étlen-szomjan és kispárna nélkül, mint az afféle és efféle (pontosabban semjen) született kilövők.

http://www.alternativenergia.hu/a-tevek-megolesevel-jarulna-hozza-a-klimavedelemhez/34636

Hiába minden - önkínzás és ének...

2011-06-23T13:11:00.000+02:00

Az a helyzet, hogy a kormányzó pártokról és a Jobbik nevű rokonpártjukról semmi újat nem tudtam meg, miközben végigkínlódtam az ominózus linkelt felvételt. Dúró Dóra bennem egyértelműen a szánalom meglehetősen erős érzését váltotta ki. Szegénykének nem sok fogalma van/lehet arról, hol van, mi történik körülötte és persze benne, na és mit is beszél ő az ő szájával (mert az szemmel látható, hogy nem a fejével!). Kvázi, valójában csak egy gyönge kis felolvasó.

Na, de az a szenvtelen közöny, az az otromba közömbösség - és tessenek még ideképzelni egy sor ocsmány szinonimát -, ami ezt a szegény, szánalmas kis párát körülvette, ahogy rémséges szavait a jelenlévők egy arcrezdülés nélkül el/befogadták, na, ettől lett csak igazán erős hányingerem. Ezért aztán ki merem jelenteni, hogy ezek után (bár volt már előtte is), ezeknek az ott sumákoló, lapító embereknek egyszerűen nincs, mert nem lehet erkölcsi alapjuk a családomat , a barátaimat , engem az ország házában képviselni, a nevükben, a nevemben megszólalni, rájuk és/vagy rám hivatkozni! A szememben nem mások ők, mint erkölcstelen élőhalottak gyülekezete, és az a nagy csönd, ami olyan éles kontúrt adott D.D. szövegének , azt mutatta , hogy ez alól ott, az ülésteremben nemigen volt kivétel.

Namármost, ameddig ez így marad, addig hiába minden (önkínzás és ének), semmi sem lesz képes megállítani ezt a fasiszta kormányzati tömörülést, az ő jobbikos keljfeljancsjaikkal, búgócsigáikkal együtt...

http://youtu.be/sTs48GWyCUk

Minden tök rendben van, mindennel tök meg vagyunk elégedve.., na, de miért is...?

2011-06-22T11:06:00.003+02:00

Dr. Borbély Zoltán egy rádióműsorban fennhangon magyarázza, hogy szerinte az tök rendben van, hogy egy bíró rágózás miatt bárkit kiküldhessen egy tárgyalóteremből. Aztán példaként citálja Jordán Tamás és a József Attila -est előadása alatt bavardoló néző elhíresült esetét, amikor is Jordán abbahagyta a versmondást, és rászólt a nézőre. Na, ez aztán a szezonfazon esete, de legalábbis súlyos szituációérzéketlenség! - mondom erre én. Aztán Borbély még megjegyezi, hogy ő bizony, most meg fogja védeni a bírót, mert az ő felesége is az, mármint bíró.., naszóval, gratulálok a zúrnak ezért a kifejezetten feszes-szoros érvelésért!

Viszont ezek után, teljesen világossá vált számomra, hogy nekem semmiféle bírósági tárgyaláson nincs, mert nem lehet keresnivalóm , hiszen én bizony kifejezetten egy sírós-röhögős perszóna vagyok, sőt, izgatottságomban, idegességemben olykor még a számat is hevesen rágni kezdem, és a saját számat kiköpni , hát - minden zsenialitásom ellenére -, erre azért még én sem vagyok képes!

Kötélen-nyáron...

2011-06-21T15:57:00.000+02:00

...volt..., volt... egy tánc.

2011-06-20T11:30:00.000+02:00

Budapest Pride 2011.

2011-06-19T18:54:00.003+02:00

2011 LMBT felvonulás

2011-06-18T21:58:00.000+02:00

...csoda-e hát...?

2011-06-17T01:29:00.000+02:00

Most aztán jól ráfáztunk ezzel a pöti focistával is. De hát, így járnak mindazok, akik egy ilyen közismerten sekélyes futballt magának összerugdaló ország élére éppen egy efféle bőrgömbfant bírnak csak kiizzadni magukból. Hiszen a futball nem más, mint szublimált háború, így csoda-e hát, hogy - érdemi foci híján - e lábszárvédős miniszterelnök állandóan és folyamatosan csak háborúzni akar...?

...hát, így...

2011-06-15T12:18:00.002+02:00

(a Street Art Utopia képeinek felhasználásával)

...ember küzd , és bízva bízik...

2011-06-14T21:30:00.000+02:00

Egész ország röhög vagy hörög ! Basszus, olyan nagy a siker, hogy még a függöny is megakad, sehogy se bír legördülni a népnemzeti nagyoperett színpadán. Pedig az előadásnak már vége, legalább is itt, és most, a színpad közepén felállított ringben, ahol a gyöngyöspatai polgármesteri székért , na és a nagyérdemű tapsokért folyt a küzdelem. A Véderő vezetője (Eszes Tamás) kiütéssel győzött a Jobbik színeiben induló gyöngyöspatai polgármester-jelölt (Juhász Oszkár) ellen. Ez aztán a totális hepiend! A Véderő bemutatta, hogy véd erőből, A Jobbik elhatárolódva szimpátiát növelt, na, zakson, mit tesz az a pár kékfolt, pont kapóra jön a feljelentéshez, a Fidesz pedig - ő csak egy hang a zsinórpadlásról, mint Madách tragédiájában a zúr hangja - elégedetten nyugtázhatja: na, ez is megvolt, ember küzd és bízva bízik...! A nagyérdemű ezzel is el lesz egy darabig , mármint a következő darabig..., még akkor is, ha a ringben a zoperetti finálécsók nem is csattant el. Talán majd a következőben..., csak annak a szereposztásán Fideszék még javában dolgoznak...

Mondjuk, például az orrom...

2011-06-13T21:57:00.000+02:00

Az imént az orrom elé került ez a kis elborzasztó szösszenet, Müller Péter Örömkönyvéből idézve.

"Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.”

Na, de kérem, íróúr, ilyet még én is tudok, és igazááán..., tessen csak idefigyelni!

Ha igaz az, hogy az ember feje tökéletesen gömbölyű, akkor azon nem lehetnek kiszögellések, mert ahol kiszögellések vannak, ott nem beszélhetünk tökéletes gömbölyűségről. Ezt minden iskolás tudja, mert kötelező tananyag az általánosban , és nem csak geometriából, de rajzból s tán még fizikából is az. Ez legutóbbiban nem vagyok egészen biztos, mint ahogy nem vagyok teljesen gömbölyű fejű sem, hiszen vannak kiszögelléseim a fejemen..., mondjuk például az orrom..., szóval és merthát , én sem vagyok tökéletes... :D

Pavel

2011-06-10T21:26:00.003+02:00

Pavel kifejezetten csinos pasi volt. Szép nagydarab , varázslatos zöld szemekkel, mézszínű hajzattal. Csak, mint a színészemberek oly gyakran, a leghétköznapibb pillanatokban is túlontúl teátrális volt , amin én ugyan jókat mulattam, de ő nem vette a lapot. Ebből aztán rögvest rájöttem, hogy itt a humorral valami hibádzik. Szóval, hogy nekem az kevés, amennyije neki abból jutott. Szoktam is mesélni, amikor sokan egy asztalnál ülünk, derékig sörben, borban unicumban, mekkora vasútállomási nagyjeleneteket abszolvált nekem és persze magának Kijevben, Moszkvában és Odesszában is. Persze ehhez én is kellettem, hiszen valahogy jómagam se bírtam nem rájátszani arra a szép, nagy orosz lelkére. De szerencsére a vonat mindig idejében kigördült velem az állomásról , mert ha tovább maradunk, én beledögölhettem volna a saját stílusparódiámba: Anna Kareninaként meg/odaadtam volna magam a mozdonytestnek!

( A kép illusztráció, A negyvenegyedik c. filmből )

Rendszer és környezet...

2011-06-03T13:05:00.002+02:00

Dacára annak, hogy milyen folyamatos a NER -ről (Nemzeti Együttműködés Rendszere) szóló, a rá hivatkozó kormányzati és kormányzat közeli verbális maszatolás, a NER bemutatása az széles nagyközönségnek azért igencsak hiányosra sikeredett. Hiszen a zurak a NER leánykori nevét a mai napig sem árulták el nekünk, titkolják. Ez persze - mint tudjuk - egyáltalán nem jelenti azt, hogy előbb vagy utóbb az nagyérdemű ne szerezhetne róla tudomást.

Na, de nem csigázom tovább az érdeklődők kíváncsiságát, elárulom: a NER leánykori neve, a NEGY, azaz Nemzeti Együtt Gyűlölködés, ami ugye, mint környezet - mely révén egy rendszer egyáltalán élni képes - alapvetően meghatározza azt, mármint a rendszert. Tehát, magát a rendszert is csak úgy érthetjük meg, ha minél jobban értjük a környezetet. Ezért fontos, hogy ne csak a leányzó fekvését, de a leánykori nevét is ismerhessük.

Tehát lassan, de biztosan mégiscsak kirajzolódik a kép arról, hogyan is mutat, mit is takar a NER ábrázattya, pofája. Látjuk. Aztán, " ha már a kenyér is fogytán, legalább cirkusz jusson minden napra" alapon jöhet a vérgőzöléses népcirkusz, az ostobaság, a zsigeri indulatok felkorbácsolása, a hülyeség dagasztása, puffasztása, szétárasztása...:

az M1 a héten mutatja be Koltay Gábor Vérző Magyarországát. Igen, Koltay Gáborét, na meg köreiét. Ugyanakkor nem kis öröm az ürömben, hogy ez a díszes (értsd: díszmagyaros) társaság a cirkuszcsinálásban is legalább olyan tehetségtelen, akár bármi másban - mondjuk, mint Koltay a filmrendezésben, avagy a fijjúk a kormányzásban -, ami egész pontosan annyit jelent, hogy bármilyen, számukra kedvező eredményt is, csak a megcélzottak komoly tudásbeli és egyéb hiányosságaira építve képesek csak elérni. Szóval, egy vigasz azért mégiscsak - és a számomra is - van: minden csak idő kérdése!

http://comment.blog.hu/2011/05/05/ezert_felesleges_volt_rehabilitalni_koltay_gabort

KRÍZIS és ÚJSÁGÍRÁS...

2011-06-01T13:21:00.012+02:00

Remek ötlet, remek kezdeményezés! Még akkor is, ha a krízisújságírás kifejezést kifejezetten rossznak tartom.

http://www.commmunity.hu/2011/05/31/12-kerdes-a-krizisujsagirasrol/

...csak tessék, csak tessék...

2011-05-29T11:34:00.000+02:00

Most aztán már tényleg itt az ideje, annak, hogy valaki deszkára dolgozza ezt az orbitális és hideglelős vércirkuszt, ezt az össznépi megrogyást, ezt a magyar ürességet, ezt a nagybetűs semmit! Nem lesz nehéz. Hamarmunka, könnyűmunka kínálja magát, csak szorgosan figyelni és skiccelni kell! Szóval, meg kell csinálni, már csak azért is, hogy legalább egy előadásnyi időre kívűlről láthassuk magunkat, hogyan fetrengünk ebben a mi kismagyar abszurd bohózatunkban, a sok elmebajos "turul osztályú falepkecsattogtató", verbális nemi erőszakot ordító emberi torzó között.

Tehát, gyerünk, gyerünk , csak tessék, csak tessék, még mielőtt ezek a megborult elmék minden deszkát , minden pulpitust einstandolnak, mert akkora már az önmagunkon való sírvaröhögésről is rendesen lekésünk!

http://index.hu/belfold/2011/05/27/van_egy_regi_maniam/

...erőtlenül, gyáván, következetlenül és maszatolósan...

2011-05-28T11:10:00.003+02:00

Na, ettől döglik a légy is ! Csizmadia Tibor, a Magyar Színházi Társaság elnöke levelében arra kéri Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztert ,hogy "védje meg az értékteremtő, független, szabad alkotómunkát Magyarországon." Kéri ezt attól az embertől, aki a közelmúltban kijelentette, hogy megnézte Alföldi rendezésében Az ember tragédiáját, és rendben találva azt úgy döntött, hogy ..., és ez itt és most teljesen mindegy , mármint, hogy hogyan is döntött.

A lényeg, az a totális és szégyenteljes szerepzavar, amiben a miniszter úr leledz. Vajon mégis miből gondolja a MSZT, hogy ha Réthelyi úr a saját szerepét ilyen alapvetően félreérti, és ami rosszabb, félre is gyakorolja, akkor ez ügyben bármilyen kéréssel is célt érhetnek el nála. Egyet viszont elérnek, mégpedig azt, hogy a miniszter úr éppen tőlük kap megerősítés abban, hogy ő bizony, jól végzi a dolgát. Hiszen e kérésükkel elnézik neki ezt a súlyos és az egész regnálását meghatározó szerepzavarát, pusztán csak azért, mert Réthelyi úrnak az előadás megtekintését követően éppenséggel nem volt érkezése a tragédiát azon nyomban levetetni a műsorról , és/vagy rögvest kiakolbólintani Alföldit az ő színidirektori szobájából.

Szóval, hogy is van ez? Megmondom én: erőtlenül, gyáván, következetlenül és maszatolósan. Továbbá meggyőződésem, hogy sajnos , eredménytelenül is, hiszen ezek a műveletlen, inkompetens tahók pillanatok alatt előhozakodnak majd a következő otromba sületlenséggel. És akkor már Alföldinek nem lesz pardon. De azt kívánom, ne legyen igazam !

http://szinhaz.hu/szinhazi-hirek/40788-a-magyar-szinhazi-tarsasag-levele-az-alfoldi-ugy-kapcsan

Milla tüntetés az Orbán-alkotmány ellen...

2011-04-15T00:52:00.003+02:00

2011. április 15. 18.00 óra - Alkotmány utca.

Tüntetés az alkotmányozás ellen - Az összes beszéd videón!

Komédia vagy tragédia a gyermekkor?

2011-04-10T00:06:00.000+02:00

Magamnak való, szomorú, anyátlan és igen gyakran undok kislány voltam. Csak a macskám meg a két fehér egerem tudta ki vagyok, és azt hiszem,ez ma sincsen másként. Valódi tegező viszonyban tulajdonképpen ma is csak az állatokkal vagyok.

Az óvodában is össz-vissz 2 hétig bírtak engem elviselni, mert annyira útáltam mindenkit óvónénistől, kispajtásostól együtt, hogy naponta többször is összehánytam az asztalokat, és lehánytam minden hozzám közeledő személyt és élettelen tárgyat. Igaz, én sem voltam a köz kedvence. Olyan voltam mint egy kínai mártás, undok-savanyú, és ráadásul , miközben a mellettem ülők már látványosan fuldokoltak, én nem átallottam visszaköpni a pohárba a gyűlölt paradicsomlevet , amikor az elkésett ebéd helyett belém akarták tukmálni.

Anyámnál mindig az öcsém volt a favorit. mamár tudom, hogy miért, de akkor ez még nem így volt. De azt hiszem ez a képeken is látszik. Apám le is kapta a pillanatot, amikor mély koncentrálás közepette éppen homokot szórok az öcsém nagy busa göndör-szőke fejére, bele abba a kétoldali giberlis, dundi és mindig gondtalan báj-és hájgombóc pofácskájába. Arról nem készült fénykép, amikor apám kedvenc ezüst tollával éppen ki akartam szúrni a szemét, vagy amikor a kakaóhoz odakészített kalácsába fokhagymadarabokat nyomkodtam.

Ez mára csak annyi változott, hogy ő gondterhelt lett, én viszont felszabadultam a gyerekkor minden nyomása alól. Az undok-savanyúból pedig irónia, drámaiság, erős kritikai attitűd kerekedett. Abszurd és groteszk szemüveg a világhoz , az állandó sírva-nevetve bohóckodás, figurázás .

És hogy a hányásrohamaimmal azóta mi van? Hát arról majd legközelebb, mert ugye az ország tele van felnőtt-óvodákkal. S bár a paradicsomlevet azóta nagyon megszerettem, most ezek rendre megint olyasmiket akarnak lenyomni a torkomon, amit nagyon , de nagyon útálok!

SZEMA Emlékmenet a köztársaságért - 2011. április 6.

2011-04-06T23:50:00.010+02:00

from Ádám Csillag on Vimeo.

György Péter - Egy közvetlen és világos, ezért igen fontos beszéd...

2011-04-04T20:04:00.010+02:00

" A magyar társadalom egy bizonyos mélységnél megszűnik társadalomként létezni... A neonácik nem a szólásszabadsággal élnek, hanem közvetlen veszélyt jelentenek a demokráciára..."

"2011-ben Magyarországon, mondjuk, hány százaléka a magyar lakosságnak az, amelyik azt gondolja, hogy az élete potenciálisan megváltoztatható. Ez egy kulcskérdés..., jóvátehetetlenül szerény..., hogy a tehetségedből, a saját erődből elkezdhess más lenni ... , ez olyan fokon ment össze az elmúlt húsz évben, mint a szamárbőr, ez eltűnt..."

Itt >>>

Na, ma hajnalig megint ez lesz műsoron..:)))

2011-04-03T00:23:00.000+02:00

Üres borítékokat kaptak a művészek Kövértől...

2011-04-02T01:46:00.000+02:00

Azért, ez több mint szimbolikus...: üres borítékokat nyújtott át a művészeknek egy K.L. monogrammal díszített üres, sötétszürke férfiöltöny...

3 királyfi és 3 királylány, vajon mennyi kisherceg?

2011-04-01T16:04:00.000+02:00

Úgy tűnik, ez az ország nem szép lassan , ellenben randán és gyorsan , ha nem is hoppon, de kopp-on marad, és amolyan semjen ábrázata lesz. A magyar népmesék mellé ajánlom a címzetteknek G.B. Shaw összesét is, azét, aki pontosan tudta, hogy a legintimebb emberi kapcsolatok semmiféle törvényi keretet nem ismernek..., de hogy ne csak szépek, de okosak is lehessünk, Casanovát se feledjük : valamit rosszul tudni rosszabb, mint nem tudni. - Na, mára csak ennyit!

Ehhez meg már karaktereim sincsenek, és bizony, sírva röhögnék, ha nem lenne olyan kínos az egész. : http://haromkiralyfi.hu/kik-vagyunk

Tavaszi kérdez-felelek...

2011-03-31T11:43:00.002+02:00

Azt kérdezi tőlem a Háverem, hogy miért csak az első szerelem varázsáról szól örökösen a fáma? Az utolsó szerelem rezignált bájáról vajon miért feledkezünk meg olyan gyakran és olyan szívesen...?

Hát, én erre azt válaszolom , hogy nekem - azt hiszem - , minden szerelem egyszerre az első és az utolsó, akárcsak az életem..., igaz, ez állandó és sorozatos újraszületésekkel és belehalásokkal jár, ami ugye alaposan kiveszi az emberből a magáét. Nem is nézek ki valami jól! Bár, ha jobban belegondolok, be kell látnom, hogy számomra az egész élet egy nagy szerelem..., mert én permanensen annyi, de annyi mindenbe és mindenkibe bele tudok bírva lenni szerelmesedve, hogy az csuda...

Sorrow

2011-03-26T03:15:00.004+01:00

Óh, Papa...

2011-03-25T03:12:00.000+01:00

Bértapsolók, avagy a nagyi mesél...

2011-03-23T10:20:00.000+01:00

Nyugdíjas pedagógusnagyi örömködik a betelefonálós rádióműsorban, hogy végre, a baloldal jól megszólta a kormányzati bértapsoltatást. Aztán még hevesebb örömködéssel nyugtázza, hogy a személyenkénti kifizetések alkalmával elsuskusolt számlákat is olyan nagy dirrel-durral kikövetelték az balosok, az nagy 2010-es későifjú fülkeforradalmároktól. Majd rögvest bele is fog a mesélésbe…, miszerint az ő gimnazista unokái már évek óta egy statisztaszervező ügynökségnek dolgoznak, és mit tesz isten, éppen annak, amelyik ezeket a bértapsolókat is castingoltatta, majd megbízta. Így hát az ő két unokája is felvette az ünnepi fülkeforradalmi bértapsjárandóságát, amit azóta - stílusosan mondva - már az utolsó fillérig el is tapsoltak.

A nagyi azt is előadja, hogy épp az imént érkezett a telefon az ügynökségtől a gyerekeknek, hogy sürgősen teperjenek be az elmaradt számlákért. A skacokat viszont nem érdeklik a számlák, sőt kifejezetten herótjuk van még a gondolattól is, hogy a már rég eltűnt suska számláival foglalkozzanak, de nem merik megtenni, hogy nem mennek be értük, mert félnek. Mint ahogy attól is féltek, hogy ha nem állnak be bértapsolónaktudod, nagyi, hogy mi nem is úgy, csak hát - mondták), akkor az ügynökség más, egyéb munkákkal sem fogja őket soha többé megbízni. De hát, kérem szépen, meg lehet érteni ezeket a szegény gyerekeket – így a nagyi, hiszen igazuk van, kell a pénz! Végül felszólítja a műsorvezetőt, hogy csak így tovább, máskor is legyen a kedves baloldalnak a szeme rajta ezeken a fülkeforradalmi bérkifizetéseken…, hiszen ez tűrhetetlen, ami ebben az országban folyik, és végre tenni kell már valamit. Nem szabad a dolgokat annyiban hagyni. A műsorvezető közben kínos kis szüneteket tartva hallgat, mert ugyan legszívesebben azonnal megkérdezné a nyugdíjas pedagógusnagyit, hogy kérem szépen, és mi újság a nagyszülői és szülői felelősséggel - hogy a pedagógusit már ne is említsük - , végül mégsem teszi.

A semmitől a valamiig - avagy fordítva...

2011-03-21T10:15:00.000+01:00

...és akkor mostantól majd azt is Lázár úr és Lázár úr fogják eldönteni, hogy úgy általában és lényegében mi is minősül semminek , illetve valaminek...,viszont a történtek fényében azt hiszem, bátran megelőlegezhetem azt a kijelentésemet, hogy nagy valószínűség szerint, ami nekik semmi , mondjuk az emberi méltóság , az nekem valami, és persze fordítva..., a kivagyiság, a szenvtelen és ostoba, bornírt - mert öncélú - határtalan hatalomvágy, az pedig nekem a semmi...

De olvasom, hogy mindennek a tetejébe manipuláció címen még ők akarják bíróság elé cipelni ezt a mocskosságot. Erre viszont azt mondom, hogy amennyiben sikerül nekik a bírákra eredményesen nyomást gyakorolni (mert efféle félelmekről is olvasok), akkor azt kérem, meg is érdemeljük. Ugyanis képtelenség, hogy ne lehessen egy szakemberekből álló csapatot kiállítani, akik egyértelműsítik, hogy az inkriminált szövegrész nem vonatkoztatható pusztán a megélhetési képviselőkre. De ha Lázár urak kifejezetten csak rájuk gondoltak volna , az sem változtatna a helyzeten. Ugyanis nincs az a kontextus, amelyik indokolhatná, magyarázhatná ezt az ostoba, cinikus és embertelen kijelentést, avagy elfogadhatóvá tenné az efféle életszemléletet. Viszont, ha mindezt egy mondatban és tömören kéne megfogalmaznom, hát csak ennyit írnék: Lázár urak alaposan és nem először tévesztik össze a parlamenti üléstermet a pszichológusaik díványával.

Maga már nem nekem való...

2011-03-20T01:14:00.000+01:00

"...a felejtés formáinak, a politikai farizeusság, a cinizmus kultúrájának megújítása,..."

2011-03-18T11:21:00.003+01:00

"Abból, hogy a tegnapi nappal nyilvánosságra került, Koltay Gábor lesz a József Attila Színház ügyvezető igazgatója, elvileg nem következik, hogy a Wass Albert–Horty Miklós–Trianon bűvöletében munkálkodó Koltay ízlését, illetve a nemzeti élethazugságok darabjait mutatják be azokon a deszkákon, amelyeken nem is olyan rég még Zsótér Sándor vitte színre Az öreg hölgy látogatását. Mindenesetre ez a lehetőség fennáll..."

Az MSZMP budapesti pártbizottsági ülése – rendező: Koltay Gábor

www.ideaintezet.hu